Fogvédő és tánccipő (1.rész)

Edzőtársunk tollából...

Előszónak csak annyit, hogy bő hat éve járok kungfuzni, és valamivel több, mint másfél éve táncolni. Ez a cikk (sorozat) a két mozgásvilágot, annak fizikai és érzelmi / szellemi vetületeit igyekszik összehasonlítani. Szigorúan csak saját tapasztalatra hagyatkozom, így előfordulhat, hogy mindkét témában egyes dolgokat rosszul látok, ám minden leírt mondat valós élményeken alapul, így remélhetőleg elcsippent egy kicsit a valóságból. Az írásom mindenkinek szól, biztos vagyok benne, hogy csak kungfuzók, csak táncosok, vagy épp az egyikbe/másikba belekóstolók számára is fognak tartogatni ismerős, vagy épp nem gondolt részeket.

A kungfu "nemtelen", legalábbis azon része, amit az edzéseken gyakorlunk, ugyanolyan nőknek és férfiaknak is.

Tisztában vagyok a yin és yang jelenlétével, ám ezekkel kifejezetten az én (kezdő) szintemen nem foglalkozunk - eltekintve persze egy kicsit a chi kungtól -, így analógiákat velük nem kívánok szerepeltetni.

Ezzel sze2_2.jpgmben a táncban a résztvevőknek egyértelmű szerepük van: a férfi férfi, a nő nő.
Ezt támasztja alá a mozgásuk jellege, az egyes figurákban, a táncban betöltött szerepük, a partnerükre figyelés megjelenésének módjai. Férfiként a férfi táncos szerepét gyakorlom, ezt a nézőpontot fogom képviselni a továbbiakban.

Ez nem szexizmus, csak a tapasztalatok logikus csoportosítása, szerintem részemről éppen hogy demagógia lenne az "egyetemes" (ffi/női) tánc-élményre általánosítani, vagy teóriákat gyártani, miként vonatkoznának a megírt dolgok a nőkre.
Nem tudom.

Leírom az élményeket, hogy ezek mennyire nemtől függőek, azt mindenki döntse el maga.

Ha van köztetek olyan, aki történetesen szintén harcművészetet tanul, táncol, és ráadásul még nő is, szerintem élményei értékes kiegészítései lennének ennek a cikknek, akár hozzászólás, akár önálló cikk formájában! Úgyhogy, ha magadra ismersz, ragadj billentyűzetet,  nosza!
Addig is, kezdjük az elején...

A Test

Amikor az ember kungfu-ra jár, az első, leginkább sokkoló élménye a saját teste. Edzettség hiányában lomhának, gyengének, nehéznek, merevnek érzi magát, ezzel mindvégig szembesülni kénytelen, akár a nyújtás, akár az erőnlét, akár a páros gyakorlatok során. Páran már itt feladják, "ez nekem nem megy" kijelentéssel, pedig a fentebb említett dolgokon lehet segíteni, igaz, hosszú és kitartó munkával.

Első pillantásra 04.jpga tánc talán "kíméletesebb" a testtel, de legalábbis mindenképpen a táncoló egójával: öregek, fiatalok ugyanúgy táncolnak, akár sokkal tovább is, mint amennyit mondjuk (egyhuzamban) edzenének.

És mégis, a kungfunál tapasztalt negatív élmények ugyanúgy, nagyon hasonló körülmények között jelennek meg,még ha sokkal enyhébb formában is: lomhaságunk érezzük, ha nem bírjuk tartani a zene ritmusát, gyengeségünk, hogyha partnerünk történetesen teltebb a megszokottnál, és nem igazán tudjuk a helyére terelni egy figura során, nehézségünk, ahogy fáradunk alig pár áttáncolt szám után, no meg hát merevségünk, ahogy nem sikerül kivitelezni a látványosabb elemeket... És persze ezek is kitartó gyakorlással fejleszthetőek, ugyan nem figyelünk rájuk oda annyira, mint kungfun.


Ugyanakkor a test pozitív élményeket is ad, és most - a csoportot ismerve, számukra külön kiemelném :D - tekintsünk el az erotikus elemektől, még úgy is, hogy a tánc ezeket természetes módon hordozza magával. 

A kungfu gyakorlása során előbb-utóbb érezni fogjuk annak jótékony hatásait: alakunk formálódik, vagy éppen változatlansága ellenére meglepően megerősödik, esetleg hajlékonyabb, fürgébb, könnyebb lesz.

Edzés közben egy általános energikus, "jó" érzés alakul ki, utána pedig egy kellemes, fáradt zsongás. Meg persze izomláz. A táncnál sincs másképp: kellő gyakorlás után azt vesszük észre, hogy nem esik nehezünkre letáncolni három-négy órát, hogy a rettegett termetű hölgyet is kellő lendülettel tudjuk táncirányba mozdítani, hogy a régen utált váll/könyék csavarós, akkor mereven mozgó figurák is lazán történnek.3_5.jpg              Balogh Zsolt - tradicionális kung fu mester                                       Kőnig István - Moderntánc oktató
 
                                                                                                                                               Weryus Táncstúdió

Tánc közben a test "jó" érzését könnyebb észrevenni, feltéve, hogyha sikerül belelazulni a zenébe - de ez egy későbbi téma. És persze az izomláz ennek is velejárója, boka/vádli/talp stílustól függetlenül gyakori lehet, dinamikus, robbanékony táncoknál (mint pl. a reggaeton) pedig testszerte előfordulhat, combtól kezdve gyomorszájon át, nyakig...

Aki rendszeresen jár edzeni vagy tánc oktatásra (és nem csak bulizni téved le, vagy hébe-hóba egy-egy workshopra), az megszokik egy rutint: melegítéssel, nyújtással indítás, majd ezután technikák gyakorlása, kungfu esetében némi erőnléti edzés beiktatása. (Ismét csak: dinamikus táncok esetében egyes részek felérnek egy kisebb erőnléti edzéssel... :D ). De ezekről majd legközelebb.

xyq_logo_feher_kicsi.jpg

Elérhetőségeink

www.kungfu.sport.hu

hello@sarkanylovasok.hu

FB-on is megtalálsz minket:

Magyar Xing Yi Quan Iskola - Katt ide!

Jáde Sárkány Mozgásközpont - Katt ide!

Edzéseinkről bővebben itt olvashatsz.

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapokharcosai.blog.hu/api/trackback/id/tr3011971450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása