Faállás

- Edzésnapló Maryann tollából -

A tegnapi csütörtöki edzésen újra faállás volt...!
Méghozzá 45 perc keserédes faállás.

Az elején laza bemelegítés, formagyakorlat lassan, majd ez. A héten valahogy idegesek voltunk, szétesettek, fáradtak, miegymás. Zsolt azt mondta, minden edzésen személyre - azaz csoportra - szabott a program: megnézi, hogy vagyunk, s aszerint (azonnal vajon?) állítja össze a gyakorlatsort aznapra.

Szóval, mint korábban említettem, a faállás végül is abból áll, hogy megállsz egy bizonyos testhelyzetben, s hagyod, hogy "történjen valami" (vagy semmi, ugye).

Azt tudni kell, hogy mindenkinek más az élménye, így itt pláne általánosítani elég nehéz, mondhatni lehetetlen. Lehet, hogy te pont állsz fél órát faállásban, s nem történik semmi. Az is lehet, hogy annyira fáj mindened, hogy majd megőrülsz. S bármi a kettő között s e kettőn túl.

Így elolvasva talán kicsit félelmetesnek hangozhat, és... hadd legyek őszinte: kicsit az is. Meg kell tapasztalni, el kell indulni ezen az úton az összes bátorságod, de főleg nyitottságod és magaddal szembeni engedékenységed összeszedve, és talán, egyszer, hozzá lehet szokni. Mondjuk az én tippem az, hogy nagyon sokára. [Én még semmiképp sem tartok itt, I guess.]

Az én élményem a legtöbb energiamunka során a sírás, de legalább a könnyezés (=oldódás, megkönnyebbülés), s utánuk vagy nem tudok elaludni és kicsit elvesztem a kontrollt a fejemben pörgő képkockák felett, vagy hamar elalszom és jól, egészen reggelig, békében. :)
8.JPG
Tehát tegnap csak álltunk..., s nekem iszonyatosan elkezdett fájni a jobb csuklyásizmom és a jobb könyököm... körül. Nem pont a könyök, hanem valahol arra, de elég meghatározhatatlanul. Talán felette, és talán a karomon... kívül.

Számomra mérhetetlenül sokára múlt csak el a csuklyásból a görcs, szinte észrevétlenül. Addig persze küzdöttem a könnyeimmel, és nagyon sokszor leengedtem a kezeimet (kicsit kb. magad előtt kell őket tartani, nem izomból, de azért minimálisan érzed, hogy csinálsz valamit), és nagyon sokszor fel akartam adni - mondván, hogy én úgyis csak a második edzésre jöttem [habár nem vagyok ebben teljesen tök kezdő, csak kezdő az elérhető szintekhez képest :P], és mit nekem ez az egész. Zsolt néha odajött, türelmesen beállítgatta újra a végtagjaimat, én meg néztem rá legörbülő szájjal és csorgó könnycseppekkel.

Az elhangzó "jó, akkor leengedjük a kezünket és óvatosan mozdulunk ki az állásból" vezényszó (vezénymondat!) után nyújtottunk egy kicsit még, ami megváltásnak számított.

1_2.JPG
Itt volt egy érdekes pillanatom: pillangóülésben (jóga: cipész póz magyarul) ültünk, s becsuktam a szemem, lélegeztem, lazán. Tényleg sikerült ellazulnom, kizárnom minden mást úgy 2-3 másodpercre s - csak én voltam, lebegtem. Nem hallottam senkit magam körül, pedig - azt hiszem - beszélgettek. Aztán a miniatűr varázs megtört, mert szólt valaki, vagy csak az agyam szólt előtte, hogy ébredjek fel. :)

Remélem, még több ilyen lesz!

Forrás: maryannfights.blogspot.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mindennapokharcosai.blog.hu/api/trackback/id/tr6012502267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.