Kesztyűs kezek

Edzésnapló Maryann tollából

Először is, zene a tegnapi harci edzés margójára: link

Még mindig a hatása alatt vagyok (persze, hiszen csak egy éjszaka telt el). Fizikailag fáradt, egy helyen fáj eléggé a lábam (köszi, A.!), s a sípcsontjaim minimálisan foltosak csak. Na jó: fáj a karom, a lábaim, a hátam, a nyakam, a hasam... :)

Az elején gyors bemelegítés, ugrókötél, nyújtás. Aztán némi combos, vállra, bordára rúgás. Kesztyűn fekvőtámasz.
Aztán fogvédő be, s kétperces menetek, mindenki mindenkivel volt párban, majdnem, hogy többször is (összesen kb. 10-11 menet). Nagyon izgultam. Túlságosan is - hisz nem volt tétje, nem bántott senki, csak... "játszottunk". Ugye.

2_3.jpg



Otthonról megyek ma harcira. Furcsa megérzéssel teszem el a kikészített fogvédőt: kelleni fog...?
Az utazásra koncentrálok, sikertelenül próbálom magam kivonni a forgatag hatása alól. Sokan panaszkodnak, sokan bámulják a telefonjukat s néhányan olvasnak. Hangos, meleg, zörgős a metró. A köröndre kilépve felsóhajtok: érjek már oda...!

Időben érkezem, s meglepő módon majdnem mindenki ott van már. Az edző felszólít minket, hogy szedjük elő az összes védőfelszerelésünket, amink csak van. Segít "megfőzni" a fogvédőmet: mint egy fogszabályzó, csak vastagabb és puhább. Elkezdek izgulni - a kissé magabiztos elégedettség, hogy jól éreztem otthon, hogy kelleni fog, sem segít.

A szokásos ugrókötelezés, nyújtás, testkeményítés gyorsan történik, szinte felfogni sincs időm, s igyekszem mechanikusan végezni a gyakorlatokat, odafigyelve, majdhogynem elemezve az egyes mozdulatokat, hogy a jelenben tartsam magam. Működő módszer ez a kellemetlen szorongás megfékezésére. Ma akadozik, mint amikor már túl sokszor használtad ugyanazt a gyógyszert fájdalmad enyhítésére, s megszokta a szervezeted a hatóanyagot s nem reagál többé.
A szorongás megmarad, hiába nyugtatom magam: a combom erős, végre minimális gyakorlatom is van (de legalábbis több, mint egy éve ilyenkor, vagy mint három hónapja), meg tudom csinálni, amit akarok. Semmilyen mantra nem jut eszembe, ami könnyítene a feszültségemen, így megpróbálom elfogadni és átengedni magamon az egész érzést.

Rezgek, remegek belül mégis.

Alig bírom betenni a fogvédőt, kicsit hányingerem van. Irracionális módon a fogszabályzóhoz való mintavétel jut eszembe, az volt utoljára ennyire fojtogató, fullasztó. Mélyeket lélegzek s az utolsó vezényszóra valahogy betuszkolom a számba. Lényem egy része értetlenkedve nézi, ahogy küszködöm: pár pillanatra kettéválok belül. Van a félős én, s van a magabiztos, gyakorlott (?!) én. Végig érzem ezt a kettősséget: mintha vezetni akarna az utóbbi, de az előbbi nem engedi.

A legelső körre nekem pihenést int Zsolt, próbálok megnyugodni. Figyelem, ahogy M.-mel játszik, s bár ő is kap néhány kesztyűs pofont, levonom a következtetést: ma mégsem fogok meghalni.

Zsolttal kerülök párba, nehogy már az első menet könnyű legyen. Összeszedem az összes felszíni, vélt és valós fenyegetést, erőt magamban és összpontosítom a szemeimbe. Azt képzelem egy pillanatra, hogy képes vagyok őt legyőzni. Játszi könnyedséggel csap orrba, szinte már kedvesen, kesztyűs kézzel bánva velem (ugye-ugye) mutat rá a hibáimra. Bebizonyosodik, hogy ez az egész tanulható.


Aztán párt cserélünk, s megnézzük, mit tud a másik, mihez kezd velünk s mi ővele. Most úgy érzem, tele a terem, nehezen kapok levegőt (pedig a szellőzés kiváló). Az egyik lány ahhoz képest, mennyi ideje jár edzésre, meglepően fél és ezáltal kicsit bénának hat (túl sokat várok? Akkor magamtól is?). Egy másik túl erős, félek tőle; olyan, mint egy úthenger. A fiúk magasak, arcon, orrba, szembe csapkodnak erős kezeikkel. Kevesen rúgnak, ez meglep. Maguk az ütések nem fájnak, inkább idegesítenek. Talán nem eléggé (vagy pont, hogy igen), mert nem találom a holtpontot, amin át tudok lendülni: lefagyok helyette. Látom a hibát, s fáj az orrom, beleszédülök a kesztyűk közeljövetelébe..., de tenni, változtatni, azt nem. Képtelen vagyok. Ha nem mozognánk, azt hinném, a lábaim kővé váltak, képtelen vagyok lépni.

Kilépni a helyzetből, ugye... Ha már egyszer - az edzésre való feliratkozással - beleálltam (úgy, ahogy).

Egy kisebb holtpont van azért, csak amolyan felszínes: elsírom magam az egyik fiú ütése nyomán. Persze, arcra..., vagy arcba. Nem a fájdalom, hanem... utálom őt, gyűlölöm most, mert nem tudom kivédeni az ütéseit... Mélyen persze magamra haragszom a bénaságért, de azt most a világért sem szabad bevallani! Haragot kell generálnom valahogy, hogy eljöjjön az a pont, ahol elegem van, s ahol felszabadul a sokat rejtegetett, jól álcázott és lenyelt agresszió. Most nem sikerült ez, túlságosan izgultam, féltem. Tétre ment...? Nem, maximum magamnak, jó belül.

A többiek kedvesek, egy-egy menet után, látva a könnyeimet, meg akarnak ölelni; van, aki puszit is ad. Ahol tudom, elhárítom ezt: küzdök, nehogy leeresszek - majd a végén szabad sírni, de most még nem. Kell az a maradék erő is, amit sírásra pazarolnék.

Észreveszem, hogy egyre többen nézzük az órát, számoljuk a perceket, azt lesve, mikor van vége. Persze, izgalmas, jó, tanulságos - csak hát azért megfelelő rutin nélkül nehéz is, sok is egyszerre. Zsolt 10 óra 10 perckor a földön ülve már-már vigasztal minket: azt mondja, gyakorlat kell, máshogy nem megy. Hogy lazítani kell tudni, miközben verekszel - itt nem tétre megy, s senki nem fog bántani.
Az utolsó körben még egyszer voltam vele párban, s megmutatta, hogy egy kis jelenléttel bizony én is meg tudom tartani az ő ütéseit.

Egyikünk sem profi harcos, s szerintem nem ketrecharcosként vagy tetovált, meditáló szerzetesként fogunk megöregedni sem (bár, ki tudja, ugye). Azt gondolom, azzal, hogy újra és újra eljövünk, csináljuk, mindig csak haladunk. Talán kicsit, néha nagyot. De ez elég is.
A többit pedig majd hozza az élet.

Forrás: maryannfights.blogspot.hu
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mindennapokharcosai.blog.hu/api/trackback/id/tr6512513279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.