Gyávának neveltek, de bátran szeretnék élni

2017. november 01. 23:06 - Sárkánylovasok SE

- Egy új tanítványunk érzései a kung fu edzésekről -

E. is nemrég kezdte nálunk az edzéseket, s lehetőségeihez és élete alakulásához mérten jött le testét és lelkét erősíteni. Az alábbiakban az ő tapasztalatairól olvashattok.

Figyelem! Igen bölcs gondolatokat tartalmaz, mely gondolkodásra késztethet!

Valamit tisztázzunk. Nem azért járok harcművészeti órára, mert le akarok ütni valakit. Én nem akarok senkit bántani. Abból lett elegem, hogy engem bántanak lelkileg bizonyos szituációk.

Mélyérzésű embernek születtem. Gyakran éreztem rosszul magam emberi kapcsolódásokban. Bármilyen konfliktus során az első kérdés, ami a fejembe ötlött: én mit rontottam el?

Azért kezdtem harcművészeti órákra járni, hogy jobban megérezzem a biztos egyensúlyt, a saját erőmet és lendületemet, és ezekkel magabiztos lazasággal éljek együtt.

Kérdezhetitek: de ez nem félelmetes? De igen. A páros gyakorlatoknál maga az ütközés aktusa, ami megérintett érzelmileg. A reakció? Összehúzódtam kicsire, megbújtam. Aztán elkezdtem hozzászokni, sőt fél év után már várom azt a bizonyos pillanatot. Miért? Azért, mert utána mindig nagyon büszke vagyok magamra. Érzem, hogy a bennem lévő erő sokkal többre képes, mint amit eddig valaha gondoltam magamról, a testemről. Az önbizalom, hogy elbírom, bármi jön is, felszabadító érzés.

Nem kényelmetlen? De igen, vannak számomra kényelmetlen szituációk. Ugyanakkor szerencsés vagyok, mert ez egy olyan közösség olyan vezetéssel, ahol biztonsággal lehet jelezni, hogy mire van szükségem vagy mit érzek, és ez alapján változtathatok. Szuper! Már csak azt kell gyakorolni, hogy felismerjem és felvállaljam, hogy mi van velem. Önmagában ennek a gyakorlása is számos területen megváltoztathatja a mindennapi életem.

Nem fáj? De igen, néha bizony fáj. A fájdalom viszont az élet része. Ha folyton menekülök a fájdalom elől és sosem bízom abban, hogy meg tudom élni és elengedni, akkor az élet elől menekülök. Megpróbálok a félelem ellenére is beleállni és hinni a saját erőmben, megadni a testemnek azt a fejlődési lehetőséget, amit megérdemel. Teljesen természetes, ha közben fájdalmat érzek. Nem lettem sportguru egyik pillanatról a másikra: van, hogy azt érzem, elég! És feladom…! Mindössze arra törekszem, hogy ott legyek és azt adjam, amit tudok. Nem egy vagy két hét alatt jutok el a várt eredményig, hanem maga az úton való haladás tapasztalata hozza meg azt. Erre azért fontos emlékeznem, hogy ne támasszak túl nagy elvárásokat magammal szemben, hanem élvezzek minden egyes lépést.

Számomra idő kellett, hogy a félelem, a komfortzónán kívüli helyzetek, a kisebb testi fájdalmak mellett elfogadjam, hogy most mennyit bírok, ezt felvállaljam és a saját tempómba haladjak úgy, ahogy nekem jó. Úgy érzem, ebben a közösség támogat és tiszteletben tartja a saját utam és a haladásom ütemét. Ez a biztonságos elfogadás az, amiben az én személyiségem jól tud fejlődni.

Az igazság az, hogy az első kezdő kurzust nem csináltam teljesen végig. Tavaly szeptembertől körülbelül március-áprilisig jártam kisebb kihagyásokkal. Semmikképpen nem akartam vizsgázni közben a gyakorlatokból és erőnlétből, csak próbáltam nem feladni, élvezni az előnyöket, amiket tapasztalok és nekem ez így rendben is volt. Egy kis kóstoló, hogy egyáltalán képes vagyok-e rá. Idén már ezzel a tapasztalattal gazdagabban kezdtem neki újra, de most már komolyabb elköteleződéssel szeretném teljesíteni az edzéseket hétről-hétre saját magamért, a megtapasztalt stabilitásért és mozgékonyságért.

Minden edzésen azt adom, amire éppen akkor képes vagyok. Elfogadom, ahol tartok és hiszem, hogy a rendszeres odafigyelés segít, hogy testileg és lelkileg is fejlődjek. Olyan biztonságérzetet és önbizalmat teremtek, ami közelebb hoz engem a világhoz. Kevesebbet filózom azon, hogy meg tudom-e csinálni és többet csinálom a dolgokat!

Köszönöm és hálás vagyok az ajánlásért az egyik kedves barátomnak, hogy próbáljam ki ezt mozgásformát, köszönöm az elfogadást és oldott, jó hangulatot az edzéseken, amit tapasztaltam és hálás vagyok a támogatásért, amit kaptam, amikor bizonytalansággal küzdöttem.