Vajon az alkohol vagy drog, amit fogyasztasz, békéssé tesz?
Sokan hiszik, hogy azok a pótszerek, amiket a testükbe tömnek, kulcsot nyújtanak a békéjükhöz.
A mesterséges kábítószerek ellazíthatnak. Feldobhatnak.
Ám ami művi, az művi.
Amint abbahagyod a szer fogyasztását, a békétlenséged visszatér. Az a béke, amire nem a saját bensődben leltél, sosem tarthat sokáig.
Azt szeretnéd talán, hogy valami narkotikum uraljon? Még ha ez a narkotikum általánosan elfogadott is?
Kolostorában egy reggel így fordult szerzeteseihez Lin-csi apát
- Hívek! Ma elmesélem nektek, mit mondott régi mesterünknek a bölcs paraszt.
Amikor a mester, még vándorfilozófusként, lent járt délen, találkozott egyszer egy paraszttal. A paraszt kutat ásott a földjére, és ennek a kútnak a vízével öntözte rizsét. Egyszerű csöbörben kézzel húzta fel a vizet a mélyből. Amikor a mester odaért és meglátta, mit csinál, elámult, majd megkérdezte tőle.
Nyakunkon a karácsony, úgyhogy kapsz tőlünk egy kis segítséget! Adunk neked néhány tippet, hogy mivel lepd meg kung fu (vagy más harcművészeti) edzésre járó szeretteidet:
Az ember sok tapasztalatra és fejlődésre tehet szert azzal is, hogyha "csak" egyedül táncol (sueltázik, vagy performanszokra készül), vagy formagyakorlatokat, erősítést, ügyesség / koordinációs gyakorlatokat végez. Ennek ellenére, úgy vélem, bármelyik mozgásforma mélységeibe igazából csak partner által juthat el.
(Azt hiszem eljutottunk abba a témakörbe, amit nem lehet áthallások nélkül olvasni. Ezért meg sem próbálok rendet tartani,
mindenki viselkedjék illően. :P)
Különösen igaz ez a kungfura és a társastáncokra, ahol a partner mozgatása egyértelműen mutatja az elsajátított ismeretek hatékonyságát. 
A két lehetőség (egyedül vagy párban) azonos alapokból indul, de eltérő élményeket nyújt, és ha ehhez hozzávesszük a csoportnak a dinamikáját (még akkor is, hogyha konkrét interakció nincs mindenki között, csak egy térben mozognak), akkor azt hiszem, a társas élmények, fejlődési lehetőségek elég széles skáláját lefedjük.
Ezekről lesz szó a továbbiakban.
A lélekjelenlét annyit tesz, hogy jelen vagyunk testben-szellemben-lélekben, itt és most. „Carpe diem! Élj a mának”- tanítja a latin közmondás. Bölcsen.
Amikor lélekben nem vagyunk itt, kivonjuk az energiáinkat a mából. Azt érezzük, hogy az élet csak úgy zajlik, történik velünk, nem vagyunk urai a helyzetünknek. Mindez lehet időleges, de sok olyan esetről hallottam már (az én történetem is ilyen), amikor a személyiség (a lélekkel együtt) a múltban tartózkodik, a jövőtől szorong vagy a „lehetne” után sóvárog.
Mikor megemeltük a kitörések számát olyan 4x40 körülire, akkor írtam, hogy ezt már érzik a combjaim.
Most, hogy idén ősszel már másodjára csináltam 2x100-at, van azért izomlázam - fenék, comb. Tüdővel jól bírom (főleg, hogy tegnap nagyon jó tempóban, lassan nyomtuk le; valahogy a "sietősök" nem jöttek edzésre), a combom kezd égni az első kör vége felé, s a második kör felénél kezd tiltakozni, hogy na ennyi elég is volt már. A két kör között megint ittam a kreatin-foszfátot, s megint megvolt a 'kis drogos' érzés, amiről már írtam korábban. Utána, mostmár csak otthon, a már említett fehérje és BCAA (továbbra is nagyon finom, most már ilyet fogok újravenni, nem szójafehérjét).
Zsolt (és még sok más ember) mindig azt mondja, hogy fejben dől el, mit és mennyit tudsz megcsinálni (s ez a minőségre is igaz). Nos, én ugye tavaly csináltam meg először a 200 kitörést, úgyhogy jól megfigyelhetem a változásokat. Tavaly inkább arra mentem, hogy meg tudom-e csinálni végig, hogy megállok-e (sosem!), vagy fáj-e a térdem, akármim. Csak akkor hittem el teljesen, hogy képes vagyok erre, amikor már megvolt. (S amikor a gipszlevétel után visszamentem edzeni, mintegy pihenten rögtön 1x120-at vagy 140-et csináltam, ahogy a csapat többi része...! Ez nagyon menő, s akkor természetesnek gondoltam és most rökönyödtem meg rajta, ahogy visszaemlékeztem:). Zsolt semmit nem szólt, csak hagyta! Büszke voltam/vagyok, hogy ilyen hit és bizalom irányul(t) felém...!)
Azt kell, hogy mondjam, hogy idén sokkal inkább a minőség van előtérben, s nagyrészt mindkét térdem egy icipicit hozzáér a talajhoz (ami ugye a végső cél: minden egyes kilépésnél a másik térd a talajon...). Nagyrészt=~60-70%. Az a trükkös az egészben, hogy ha a vége felé "feladom", hogy 'na akkor most tízet úgy, hogy kicsit feljebb van a térd és nem igyekszem annyira', "nem esik jól"...! Nem esik jól, igen.
Csalásnak érzem.
Ha lemaradtál az első részről, kattints ide.
Az előző részt a kung fu edzések és táncórák kezdetének összehasonlításával fejeztem be, úgyhogy folytassuk innen.
Bemelegítés és nyújtás
A nyújtás a kungfu esetében alapos, a test, az összes ízület ellazítása, nyújtása fontos az egészség megőrzése, az elkövetkező terhelés bírásának szempontjából. A tánc esetében ez némileg lazább, de itt is hangsúlyos a gyakran használt részek kezelése: térd, csípő, vállak mindenképp, nyak, törzs, karok, lábak kisebb-nagyobb mértékben. Hogy mit és hogyan nyújtunk, lazítunk, az persze minden esetben más és más, de érdemes észrevenni, hogy olyan nagy különbségek nincsenek: rendszeres dejavu-m, átérzésem volt mind kungfun, mind táncon nyújtáskor, igaz utóbbi rendszerint zenére történt, de ugyanúgy volt benne akár még "mabo" állás is, a szokásos váll/kar/térd/csípő körzésekről, óra végén pillangóülésről, lábnyújtásokról nem is beszélve. Nincs új a nap alatt - ez a közhely is lehetett volna a cikk címe, mint látni fogjuk, az analógiák lépten-nyomon feltűnnek, ez később sem lesz másként.
Eldöntötted, hogy harcos leszel, de fogalmad sincs, mi vár rád az edzéseken? Kezdő harcművészek sorozatunk pont neked szól, mellyel segítünk eloszlatni a kezdeti félelmeket, és felkészítünk arra, amivel nálunk találkozni fogsz.
Amikor megl
átod egy-egy 
bemutatón vagy a filmeken a harcosok extrém lazaságát, fogadjunk, hogy tátva marad a szád…
…és rögtön el is megy a kedved az egésztől.
Átlagember erre tökéletesen alkalmatlan,
te sem leszel képes rá soha.
És részben igazad is van.
De nem az állóspárgától leszel jó harcos :)
Edzéseinken kivételes hajlékonyságot igénylő gyakorlatokkal elég ritkán fogsz találkozni. Viszont a "lazaság" kiemelt szerepet kap nálunk is, nem is akármilyen értelemben!
Nézzük miről is van szó!
Előszónak csak annyit, hogy bő hat éve járok kungfuzni, és valamivel több, mint másfél éve táncolni. Ez a cikk (sorozat) a két mozgásvilágot, annak fizikai és érzelmi / szellemi vetületeit igyekszik összehasonlítani. Szigorúan csak saját tapasztalatra hagyatkozom, így előfordulhat, hogy mindkét témában egyes dolgokat rosszul látok, ám minden leírt mondat valós élményeken alapul, így remélhetőleg elcsippent egy kicsit a valóságból. Az írásom mindenkinek szól, biztos vagyok benne, hogy csak kungfuzók, csak táncosok, vagy épp az egyikbe/másikba belekóstolók számára is fognak tartogatni ismerős, vagy épp nem gondolt részeket.
A kungfu "nemtelen", legalábbis azon része, amit az edzéseken gyakorlunk, ugyanolyan nőknek és férfiaknak is.
Sokak fejében félreértés él a „tradicionális” harcművészetekről. Számukra ez a kifejezés egyenlő az „elavult” vagy „használhatatlan” fogalmakkal. Mindig érdekes szembesülnünk azzal, hogy milyen kép alakult ki az utóbbi időben a tradicionális harcművészeteket illetően.
Csak hogy néhány példát említsünk:
"Az utcán nem érnek semmit az elavult tradicionális technikák"
"Arra jó, hogy szépen formagyakorlatozz, de azzal nem véded meg magad sehol"
"A mai felgyorsult világban nincs idő ilyen szofisztikált mozdulatok kivitelezésére"
"Kiveszett az ellenfél tisztelete, ma már mocskos módszerek vannak, amire nem készít fel"
"Inkább művészet, mint harc; nem több mint szép kínai (japán) balett"
Egy külön blogbejegyzést megérne, hogy mi lehet ennek az oka, de a lényeg most az: