Kezdő harcművészek 4. - Szeresd a testem

2016. szeptember 06. 10:30 - Sárkánylovasok Harcművészeti Egyesület

Eldöntötted, hogy harcos leszel, de fogalmad sincs, mi vár rád az edzéseken? Kezdő harcművészek sorozatunk pont neked szól, mellyel segítünk eloszlatni a kezdeti félelmeket, és felkészítünk arra, amivel nálunk találkozni fogsz.

Lebattyogsz a lépcsőn, belépsz az edzőterem előterébe. Látsz egy csomó, fura fekete cuccba, meg egyesületi pólóba öltözött emberkét. Mindenki barátságos mosollyal fogad, bár egy-két arcot elfakít a hétköznapok fáradtsága.

Átöltözöl, majd a csapatba vegyülve a háttérből figyeled az eseményeket. Feltűnik, hogy a régiek mind hatalmas öleléssel, többen puszival köszöntik egymást. Elkezded kényelmetlenül érezni magad. Te nem vagy az az ölelkezős-pusziszkodós fajta. Nem szereted (vagy inkább zavarba hoz), ha hozzád érnek. Nem szoktad meg az ilyesmit, max a nagyon közeli hozzátartozóidtól.

De mi köze is van ennek a harcművészethez?

Negyedik lecke:
A TESTKONTAKTUS MEGSZOKÁSA

Bizony, a harcművészethez hozzátartozik, hogy időnként közel kell kerülnöd a másikhoz. Van, hogy nagyon-nagyon közel, különben lehetetlenné válik az ellenfél megismerése, küzdőstílusának, erejének felmérése. Küzdelem közben ez szó szerint testközelben, érintéssel történik.

Sajnos a mi kultúránkban háttérbe szorult az érintés jelentősége. Elég korán leszokunk (vagy leszoktatnak minket) a testi érintkezésről. A fizikai kontaktus szükséglete ugyan mindig jelen van, de sajnos ezeket az impulzusokat gyakran elnyomják a társas élet szabályai. Pedig számos kutatás bizonyítja a testkontaktus pozitív hatásait nem csupán pszichés, hanem fizikai oldalon is!

Érintésszegény, a fizikai kontaktusokat átszexualizáló, eldologiasodott kapcsolati világban élünk.
Dr. Bagdy Emőke

A harcművészetek gyakorlása során fellépő - bár az idő előrehaladtával kellemesnek egyre kevésbé mondható - testkontaktus képes átformálni az érintéshez való idegenkedő viszonyunkat.

Te is meg fogod tapasztalni, hogy hétről-hétre, hónapról-hónapra csökken az ellenállásod a páros gyakorlatokban, és szép lassan az élet többi területén is.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Segítség, belemásznak az aurámba!

Új csoportjainkban tipikus probléma, hogy páros gyakorlatoknál nem merik megérinteni egymást a kezdők. Nem hogy határozottan megfogni, de még csak a másik bőréhez nyúlni is komoly zavart tud kelteni egyesekben. Nem is csoda, hiszen félig-meddig kéretlenül behatolunk egy szinte teljesen idegen ember személyes terébe.

Támadóként fel kell vállalnod, hogy az edzés során elkerülhetetlenül megsérted a partnered intim szféráját, védekezőként pedig tudnod kell fogadni és kezelni azt, hogy valaki "belemászik az aurádba".
Ez mindkét fél számára kellemetlen lehet, és önmagában is elegendő nyomás ahhoz, hogy egy érzékenyebb személyiség bepánikoljon. Előfordulhat, hogy neked pont nincs bajod a testközelséggel, de tapasztalataink szerint a kezdők nagyobb része idegenkedik tőle, ami a gyakorlatok helyes végrehajtását meggátolhatja.

A Mester egyik leglényegesebb feladata, hogy ezeken a kényes szituációkon fokozatosan vezesse át a kezdőket. Mivel nagyon sok páros gyakorlat van az edzéseken - nem csak bunyó, hanem nyújtás, egy-egy technika értelmezése, vagy Qin Na (később elmondjuk, mi az) gyakorlása közben is -, fontos, hogy senki se érezze feszélyezve magát ettől.

Rengeteg idő, rávezető gyakorlatok, és a váltott partnerekkel való páros munka segít majd abban, hogy hozzászokj a testközelséghez, és egyre kevésbé okozzon problémát egymás határozott megérintése.

← Ilyen az, amikor a Mester segít a nyújtásban ;)

Félelelm vs. Bizalom

A testközelség félelmetes. Csak játssz el a gondolattal, hogy odajön hozzád valaki az utcán és...
...spontán átölel :D Naugye.
Valós küzdelmi szituációban ráadásul még jó okod is van a félelemre, hiszen nem csak lelkileg szenvedhetsz el sérülést, akár maradandó károsodást, hanem extrém esetben bele is halhatsz abba, amit az ellenfeled csinál veled.
Ezt a félelmet önmagadba és a gyakorlópartneredbe vetett bizalommal tudod feloldani.

Az alapedzések a gyakorlásról szólnak, itt nem cél a másik harcképtelenné tétele!

Ezt mindkét félnek szem előtt kell tartania!
Együtt dolgoztok, egymás fejlődését segítitek, felelősség van mindkettőtökön.

Bíznod kell magadban, hogy képes leszel a stresszes szituációk miatt feltörő érzelmi feszültséget önmagadban lerendezni és legjobb tudásod szerint vigyázni a másikra. És bíznod kell a társadban, hogy ő sem fog neked szándékosan sérülést okozni.

Egy-egy elbénázott mozdulat, fájdalmasabbra sikerült technika után úgyis fogsz érezni egy kis bűntudatot vagy neheztelést (attól függően, melyik oldalon állsz), viszont ez nem befolyásolhatja a másikhoz való korrekt hozzáállásodat és a tiszta tudatodat. Ez is csak gyakorlás kérdése.

A testi érintkezés valójában nagyon is jó dolog! Csak el vagyunk szokva tőle. Társítunk hozzá egy csomó ködös társadalmi konvenciót, amitől kialakul egy sor gátlás. Emiatt olyan félelmetes és zavarba ejtő.

A harcművészeti edzés segít abban, hogy eltűrd, megszokd, később pedig
szabadon megéld a testi kontaktust.

Minden érintés létrehoz egy pozitív kapcsolódást két ember között, még akkor is, ha az érintésnek nem vagyunk tudatában. Személyesebb kapcsolat alakul ki azok között, akik rendszeresen hozzáérnek egymáshoz. Tapasztalod majd, hogy nyitottabbá válsz azokkal a csapattagokkal szemben, akikkel már voltál párban az edzéseken. Kialakul egyfajta bizalom.

Ha megfigyeled, nálunk egy rendkívül bensőséges hangulattal találkozhatsz. Ez részben annak köszönhető, hogy a tanultak jótékony hatásaként edzésen kívül is nagyon sok a fizikai kapcsolódás a tagok között, amit megtanultunk mindenki számára elfogadhatóan irányítani. Felépül egy egészséges önbizalom, és amikor rájössz, hogy a társaid figyelnek rád, elkezdesz bízni bennük is. Nem gondolod túl, ha valaki a csapatból fizikailag is ki szeretné fejezni a szimpátiáját, vagy megkér, hogy pl. masszírozd át, mert itt-ott húzódik és jólesne neki. Aztán magadnak is meg fogod engedni a kezdeményezést. Egy igazi, szívből jövő ölelés megnyugtat, lelazít, sőt egyszer-egyszer felszakít benned valamit, amit kisírhatsz a másik vállán. Ezek a dolgok idővel természetessé válnak. Itt nem fogod magányosnak érezni magad.
Jól hangzik, igaz? :)

Akkor jó, ha nagyon fáj?

Elérkeztünk a testkontaktus legkritikusabb részéhez, amelyből az elején mindig szokás lelkiismereti kérdést gyártani: ez pedig a fájdalomokozás.

Ahogy haladsz előre, egyre inkább felgyorsul és erőteljesebb lesz, egyszóval életszerűbbé válik a mozgásod. Ezzel egyenes arányban nő az okozott és elszenvedett fájdalom mértéke is.

Biztos lehetsz benne, hogy kezdetben nem teszed majd oda magad rendesen és túlfinomkodod a technikád. Mert egyszerűen szar érzés, amikor felszisszen, megrándul, vagy összeesik attól, amit csináltál vele. Nem vagyunk szadisták, nekünk ugyanúgy szarul esett akár csak egy kicsi fájdalmat is okozni.

Márpedig sajnos itt muszáj lesz, a harc ezzel jár. Meg kell tanulni dolgozni a fájdalommal, de ez egy következő bejegyzés témája lesz.

Tudnod kell azt is, és sokszor fogod még hallani edzésen, hogy ha túlságosan vigyázni akarsz a másikra, akkor vele szúrsz ki! Ha nem éri el az ütésed, ha megállítod a lábad a rúgásnál, ha megelőzöd a mozdulatát, akkor sosem tanuljátok meg a helyes távolságot, a kellő erőt és lendületet. Sérülés és egy hasznavehetetlen áltudás lesz a vége. Azt meg senki sem szeretné.

Na persze, de akkor mit tegyél?

Hallgass a mesteredre, tartsd be, amiket mond, és nyugi! :)

Csak idő kérdése, és rákapsz az ízére. Eljön az a pillanat, amikor jólesik, hogy nyújtásnál konkrétan rajtad fekszenek, te kéred majd az erősebben odatett combost, és felcsillan a szemed, ha végre ki tudsz osztani egy izmos Beng Quan-t valamelyik bevállalós társad gyomorszájára. Örülsz majd, ha meg tudod úgy fogni a gyakorlópartnered, hogy fájjon neki, mert az azt jelenti, hogy jó és használható a technikád. És örülni fog az éppen nagyon szenvedő párod is, hogy végre rendesen meg tudtad csinálni!

Így megy ez.

Aztán már természetes lesz az is, hogy megölelsz bárkit, aki szimpatikus neked.