Sokszor találkozhatsz olyan harcművészeti iskolákkal, ahol az átadott technikákat nem gyakorolják éles helyzetben. Nincs verekedés, csak jobb esetben "light-contact" önvédelmi oktatás, vagy pusztán imitált mozdulatok és formagyakorlat.
A Tai Ji-ról például itthon kevesen tudják, hogy valójában egy komplex küzdelmi rendszer, tökéletes harci alkalmazással. Aki bunyózni vágyik, azért is megy inkább thai bokszolni vagy MMA-zni, mert ott köztudottan előtérbe helyeződik a ringharc.
Joggal tehetjük fel a kérdést:
Lehet-e harcművészetnek nevezni azt az oktatást, ahol nem tanítanak meg valóban harcolni?
Mindenek előtt tudnod kell, hogy ha elkezdtél sportolni, már akkor is többet tettél magadért, mint az emberek 80%-a. Ha harcművészeti edzésekre jársz, az meg még királyabb, mert sokrétűen fejleszt akkor is, ha nincs benne szabad küzdelem. Ugyanakkor fontos tisztában lenned a képességeiddel és a határaiddal.
Vegyünk egy példát. Évek óta jársz tetszőleges stílusú harcművészeti edzésre. Jól begyakorolt technikáid vannak, a gyakorlópartnereiden meg is tudod csinálni szépen, a mester szerint is jó vagy. Majd egyszer csak kint az utcán belefutsz egy ellened irányuló támadásba. Pont jól jön ki a lépés, és meg tudod csinálni a technikádat. Azaz csak megcsinálnád, de mivel a támadó rohadtul nem akar segíteni neked – ellentétben az edzőtársaddal –, meglepődsz az eddig nem tapasztalt ellenálláson. A mozgásod beragad, az erőd elveszik, és még szarabb helyzetbe hozod magad, mint amilyenben előtte voltál. Vagy a sokéves „harcművészeti” múltad ellenére egyszerűen leblokkolsz és fogalmad sincs, mihez kezdjél. Miért történik mindez?
A light-contactnak (gyengített erejű, visszafogott ütések és rúgások) megvan az a veszélye, hogy nem tanulod meg:
mekkora erővel,
milyen irányban,
mekkora lendülettel, és
milyen egyensúlyi helyzetben
hajthatsz végre sikeresen egy-egy akciót, ha valóban küzdened kell.
A gyakorló fázis elhagyásával sajnos a legtöbbünknek rá kellett jönnünk, hogy az unásig begyakorolt mozdulatokat bizony többé-kevésbé szükséges módosítani, ha harcra kerül a sor.
A támadó és védekező technikák mindaddig csak „mutogatás” szintjén jelennek meg, amíg el nem kezded éles szituációban alkalmazni. Teljesen más energetikája van egy nyugodt, kontrollált gyakorlásnak, mint egy küzdelmi szituációnak. Küzdelem során sokkal erőteljesebb hatások érnek, más a stressz-faktor is. Még ha barátságos edzőmeccs, akkor is.
Egyáltalán meg kell szokni azt a helyzetet, hogy a másik most tényleg le akar ütni. És ezt tudni kell kezelni. A feléd érkező támadások már nem visszafogottak, ha nem látod hová érkeznek és nem vagy elég gyors, bizony beszalad egy-két (vagy tíz-húsz) találat. A védekezés fájdalmas és sokkal több erőt igényel. A bevitt ütéseidnél megmutatkozik, hogy helyesen tartod-e a csuklód, elég zárt-e az öklöd. Jó-e az egyensúlyod, állsz-e a lábadon, vagy felborulsz az ellenféllel együtt.
Nincs megállás azért, mert elbénáztad. Akkor sem, ha fáj. Akkor sem, ha kifulladtál. Ha lefagysz, akkor sincs. Menni kell előre, mert ha csak menekülsz, utolérnek és kicsinálnak. A menet addig tart, amíg a mester le nem állítja, és csupán azért nem fogja leállítani, mert bekaptál egy körívest és forog veled a világ. Na de ne szaladjunk ennyire előre!
Alapedzéseken nálunk sincs küzdelem. Erre vannak külön harci edzéseink.
Azt is eláruljuk, hogy miért van ez így.
Való igaz, hogy nem mindenki születik harcosnak, aki belekezd a harcművészeti edzésekbe, és többeket nem vonz ez a jellegű képzés, mint akiket igen. Senkit sem szeretnénk megfosztani attól, hogy megismerje a kung fu szellemiségét és jótékony hatásait, de az ő edzésükben nyilván máshová kerül a hangsúly.
Azt azonban tudnod kell, hogy egy harcművész tanuló azáltal válik vitathatatlanul harcossá, hogy megtapasztalja a valódi küzdelmet. Itt mutatkozik meg az a tudatalatti viselkedésminta, amit hétköznapi szituációkban sokszor nehéz felismerni és fejleszteni. Megtudod, hogy amikor az életed a tét - és ezt egy harci edzésen remekül el tudjuk hitetni veled -, akkor milyen reakciókra számíthatsz saját magadtól. Vajon helyt tudsz-e állni? Mi az erős oldalad és miben van szükséged fejlesztésre?
Ahhoz, hogy valaki részt vehessen nálunk a harci edzéseken, végig kell csinálnia egy 6 hónapos felkészítő tréninget. Ez a kezdő oktatás első fél éve. Ezalatt megerősödik és mobilissá válik annyira a tested, hogy már nem jelent sérülésveszélyt az intenzívebb megterhelés.
Az alapozó edzések alatt már ismerkedsz a pszichés nyomással, megtanulod az alapvető ütéseket, rúgásokat, és védekező technikák alapjait, amikre lehet majd építeni.
A harci képzés
Az első időszak mindig arról szól, hogy felépítsük az állóképességedet stresszhatás alatt, hogy megtanuld kioldani a leblokkolást, és bele merj menni a számodra idegen és félelmetes helyzetekbe. Ezután jöhet a fájdalom megismerése. Minden nap ér minket egy pici (vagy egy jókora adag) fájdalom. Nem elég, ha csak elviseled, idővel meg kell tanulnod kezelni és erőt meríteni belőle. (Ennek aztán komoly hozadéka lesz az életed további területeire nézve!)
A videóban Balogh Zsolt mesterünk beszél a fájdalomtól való félelem leküzdéséről
Harci edzésnél nem szabad elhanyagolni a lelki felkészítést sem. Három nagyon gyakori reakció fordul elő az első küzdelmeknél, szimplán a folyamatos nyomás hatására (mármint mielőtt bármi fájdalmas történne):
- Eltörik a mécses és elsírod magad pusztán attól, hogy úgy érzed, nem tudod kezelni a szituációt.
- Leblokkolsz, és fogalmad sincs, mit kezdhetnél az ellenféllel, még elmozogni is alig van erőd.
- Elveszted a fejed és bevadulsz, elkezdesz kontroll nélkül csapkodni a vakvilágba.
Vonatkoztatható bármelyik eset a hétköznapi életedre? Tééényleg?
A jó hír, hogy ezeket a harci edzéseken helyretesszük, ami kihatással lesz az általános viselkedésedre is. Kialakítasz egy sor előnyös tulajdonságot. Összeszedettebb, magabiztosabb, higgadtabb leszel a kritikus helyzetekben.
Visszatérve az eredeti kérdésre:
Harcművésznek mondható-e az, aki nem tanult meg harcolni?
A kérdés egyértelműen eldönthető. A HARCművészet a HARCról szól. Minden, amit egy valamirevaló harcművészeti edzésen mind fizikális, mind mentális szempontból elsajátíthatsz, valójában annak érdekében tanulod, hogy védelmet és biztonságot nyújtson számodra az életveszélyes szituációkban. Eszköztárat kapsz a kezedbe, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel megoldd a rázós helyzeteket.
És lehetsz te iszonyú erős, lehet gyönyörű a formagyakorlatod, lehet végtelenül könnyed és robbanékony a technikád, de ha még sosem álltál szemben egy kihívást jelentő ellenféllel, esélyed sincs megérezni, miről szól ez a játék.
És a játék valódi lényege: te irányítasz, vagy téged irányítanak?
Aki megtanul harcolni, az megtanul irányítani.
A választás a tiéd!
Lépj be a harci edzések előszobájába, és jelentkezz ingyenes próbaedzésünkre!
Jelentkezés: https://kungfu.sport.hu/kezdocsoport/
Elérhetőségeink
hello@sarkanylovasok.hu
FB-on is megtalálsz minket:
Magyar Xing Yi Quan Iskola - Katt ide!
Jáde Sárkány Mozgásközpont - Katt ide!
Edzéseinkről bővebben itt olvashatsz.
Iratkozz fel YouTube csatornánkra!