Hogyan eddz sorozatnézés közben?

2022. július 13. 10:47 - Sárkánylovasok SE

Ebben a rohanó világban bizonyára az edzések mellett nem sok embernek adatik meg, hogy otthon is tudjon gyakorolni. Heti 40 óra munka és család, valamint szociális élet mellett nehéz időt keríteni arra, hogy otthon is tudj edzeni, főleg, ha egy kicsit lelazulnál és sorozatot is néznél néha.

0_3.jpg

Szerencsére vannak olyan gyakorlatok, amiket eközben is lehet csinálni, így szórakozás közben fejlődhetünk. Az már csak hab a tortán, hogy utána büszkék is lehetünk, hogy ma is tettünk valamit magunkért.

Főként 4 dolgot tudsz csinálni a TV előtt ülve:

1. Nyújtás: Hogy a maximális rugalmasságot hozd ki magadból – például, ha spárgára gyúrsz – nem árt, ha nem csak edzésen, de néha otthon is be tudsz iktatni egy kis nyújtást.

2. Guggolás: Az egész napos üléstől előfordulhat, hogy a csípőnk merev lesz, a guggolás pedig könnyen tudja orvosolni ezt. A csípőnek kiemelten fontos szerepe van a testünk rugalmasságában és hosszú életében, és sajnos sokszor el is feledkeznek róla.

3. Masszázs: Masszírozd meg a nyakadat, a fejedet, bármit, amit csak elérsz magadon. Előny, ha ismered az akupresszúrás pontokat, mert akkor még jobban fog esni ez a kis ellazulás, sokkal energikusabbnak érezheted magad utána.

4. Statikus tartások: Gyakorold az alapállásokat! Állíts magadnak időt, hogy meddig kell kibírnod egy-egy állásban, és mindig emeld egy kicsivel. Nem kellsokkal, de észre fogod venni, hogy ha ezt rendszeressé teszed, egyre tovább bírod majd és egyre mélyebben tudod megtartani. Vigyázz, mert ugyan a TV jól eltereli a figyelmedet a fájdalomról, néha-néha ellenőrizni kell az alkatrészeidet, nehogy aztán rosszul rögzüljön az állás.

 

Elérhetőségeink

kungfu.sport.hu

hello@sarkanylovasok.hu

Facebookon is megtalálsz minket:

Magyar Xing Yi Quan Iskola - Katt ide!

Edzéseinkről bővebben itt olvashatsz.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapokharcosai.blog.hu/api/trackback/id/tr3517882003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása