Fejjel lefelé - avagy miért is kezdtem (újra) kung-fu-zni

2017. október 19. 13:45 - Sárkánylovasok SE

- Egy régi/új tanítványunk tollából -

Már több, mint egy hónapja elindult az új, kezdő csoportunk, s megkértük az újonnan érkezetteket, hogy ha van kedvük, számoljanak be tapasztalataikról. Meséljék el, hogyan, honnan, milyen indíttatásból érkeztek, és mit vártak és/vagy kaptak a kung-fu-tól eddig.

Íme az ősz első beszámolója! Fogadjátok szeretettel.

Azt hiszem, hogy a cím kicsit magyarázatra szorul, szóval kezdjük az elejéről végéről. Mit jelent, hogy “újra” kezdtem?

Kamaszkoromban kb. kilenc évig jártam edzésre, heti legalább kétszer, sőt, még versenyezni is eljutottam. Ennek már úgy jó tizenkét éve (kis matekkal be lehet lőni, hogy most taposom a 30-as éveim elejét). Az érdekes innen majd az lesz, hogy marhára nem a bunyókra, a technikákra vagy az erőnléti részére emlékszem vissza szívesen, hanem arra, hogy emberileg mit kaptam tőle.

Hiszem, hogy sok mindent azért értem el az életben, mert kung-fu-ztam, s használtam, amit ott tanultam: egyebek között a küzdőszellem erejét, az önkontrollt, a kitartást.

Tovább
Szólj hozzá!

"Egyetlen szem szezámmagos pogácsa"

2017. szeptember 20. 13:20 - Sárkánylovasok SE

sesame_cake.jpg

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak az apáthoz a szerzetesek.

- Mondd, apát! Mi az a tanítás, mely túlmutat Buddhán és az összes pátriárkán?

- Egy szezámmagos pogácsa – felelt azon nyomban Lin-csi, aztán nagy nyugalommal fürkészte szerzetesei arcát. A hívek zavartan fészkelődtek, majd az egyik megkérdezte.

- Tréfálsz, apát?

- Nem tréfálok, ez a valóság – állította Lin-csi, majd látva a szerzetesek tanácstalanságát, így folytatta.
- A szezámmagos pogácsa valóban túlmutat Buddhán és a pátriárkák minden tanításán. A szezámmagos pogácsa semmit sem szimbolizál, pogácsa csupán, talányok és magyarázatok nélkül. Nem így a Tanítás, mely tökéletlen mesterek tökéletlen szavaiból áll, s az utódok örökké ezeket magyarázzák. Hívek! Ha tökéletes tanításra vágytok, nézzétek meg jól a pogácsát! Ne vesződjetek többé szent könyvek betűivel, ne kínlódjatok szikkadt agyú mesterekkel, ne erőlködjetek, ne akarjátok érteni az írást. Vessétek el az írott hagyományt, vessétek el a példát. Nem ezekben van a teljesség, a megnyugvás. A Tanítás harsogó hívság, a szezámmagos pogácsa a csendes valóság – szólt Lin-csi apát, s már sarkon fordult volna, amikor utánaszólt az egyik tanítvány.

- Mester! Téged se hallgassunk ezután?

- Akik a pogácsa valós természetét már föltárták, kiálltak minden próbát - válaszolta az apát. - Azok felém se nézzenek többé! De akik még nem tudják, mennyire terhes minden titok, minden tudás, és akik még nem tudják, hogy nem érdemes az Úton cipelni mást, csak egyetlen szem szezámmagos pogácsát, azok kolostoromban megvárhatják, míg lekopik róluk a sok régi okosság. Akkor aztán ők is mehetnek tovább –válaszolt szerzeteseinek Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

(Su-la-ce - Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában)

Szólj hozzá!

"Én nem nevezem magam mesternek"

2017. augusztus 20. 09:31 - Sárkánylovasok SE

[

A fontos az, hogy tiszteljük a szellemet, és ne a névre és rangra figyeljünk. Van, aki igazi dolgot tanít, mégsem hívja magát mesternek, de akik előbbre tudtak jutni a tanításai által, mesterként bánnak vele.
Az üres cím eltűnik, de a lényeg megmarad.

[

Ha valaki becsap másokat, furcsa stílust és buta elméleteket oktatva, és a tanítvány végigmegy szertartásokon, ahol hűséget esküszik neki, mesterének nevezve őt, és aztán a tanítvány rádöbbenve a tanításai képtelenségére, elkezdi gyűlölni őt, hol lesz akkor a mester?
Csak az üres cím marad, és a lényeg elveszik.

[

Ha a tanítvány fejlődik, akkor gyakorlatilag van mestere. Ám, ha akár ezerszer meghajol is, és ezerszer mondja is ki a szót, hogy mester, mégsem fejlődik, mi a rang értelme akkor?

[

Forrás: Andrzej Kalisz - Kung Fu Forradalom

 xing_yi_quan_labnyom.jpg

kungfu.sport.hu

Szólj hozzá!

Mit adott nekem a Xing Yi Quan?

2017. augusztus 06. 13:31 - Sárkánylovasok SE

- Edzőtársunk, MM tollából -

 

  • Erősebb és stabilabb lettem. Fizikailag és lelkileg is.

160 cm-s, 49 kg nőként eléggé kiszolgáltatott tud lenni az ember, ha kevés a fizikai ereje. Eleve ezt feltételezheti egy külső szemlélő, de ezt meg is élni, eléggé hervasztó. Nyilván nem kell átalakulni a női Schwarzeneggerré, hogy a kiszolgáltatottság érzése megszűnjön, de bármilyen is a testalkatod, és bármilyen életmódot is folytatsz, fontos a fizikai erő. (Amikor egy befőttes üveget kézzel kinyitok, és nem kell hozzá a nyitót előkeresni, az nekem sikerélmény :D )

Az, hogy az ember lelkileg erősebb, azt hiszem nyilvánvaló, hogy miért jó. Nem mindegy, hogy hagyja magát az élet viharaitól megtépázni, vagy ugyanazt a vihart igazából már nem is látja viharnak, csak egy kis esőnek, és még örül is, hogy felfrissíti.

  • Magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb lettem.

A fentebb említettek miatt jövő sikerélmény bizony jótékony hatású a magabiztosságra és az önértékelésre is. Ezt ugyan nem „brit tudósok” állapították meg :) , de attól ez még IGAZ.

  • Úgy vettem észre, hogy a bennem lévő női és férfi minőségeket segít egyensúlyban tartani.

Viszonylag fiús lánynak tartottam magam sokáig, talán leginkább azért, mert mások is annak tartottak. Nyilván ezzel létrehoztam magamnak nőgyógyászati problémákat is. Viszont a magabiztosságom és önértékelésem javulásával rájöttem, hogy tökmindegy, hogy mások milyen lánynak, nőnek tartanak, az az Ő szemüvegük. Ezért elkezdtem tudatosan törekedni arra, hogy jól érezzem magam a testemben, mert akkor „áradok” (nem nevet :D ez a legjobb szó rá), és ilyen állapotban vagyok egyensúlyban, vagyok Önmagam, és vannak bennem egyensúlyban a női és férfi minőségek.

Szóval jobban megélem a női oldalamat, mióta kung fu-zom, így egyensúlyba kerültem, és lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de a nőgyógyászati problémáim elmúltak. Talán ez így túl egyszerűnek tűnik, de lehet ennyire egyszerű! Mint mindent, ezt is mi döntjük el :)

  • Egészségesebb vagyok.

A Xing Yi Quan alap mozgásformája, az Öt elem rendszere az öt yin szervhez tartozó energiapályákon lévő blokkokat oldja, és magát az energiapályát és az áramló energiát tisztítja. Egyrészt tök logikus, hogy ezzel csak jót tehetsz magadnak, másrészt, hogy minden szinten egészségesebbé tesz. Hiszen az energiáidban és az energiapályáidban lévő „szennyeződés” és blokkok az érzelmeid, hiedelmeid, beidegződéseid következményei, amit ha testi szinten oldasz, lelkileg is oldódni fog. És ez visszafelé is tapasztalható. Ezért is érdemes mindkét oldalról foglalkozni a kérdéssel.

A nőgyógyászati részt az előbb említettem, és azt gondolom, hogy úgy egyébként a fentebb leírtakból teljesen egyértelmű. Egyetlen panaszom volt még, amikor elkezdtem edzeni, mégpedig a jobb térdem. A sok tánctól bokasüllyedésem lett, és a jobb térdem rosszul kopott, fájt, kattogott olykor. Ennek a megoldása is baromi egyszerű volt: meg kellett erősíteni a tartó szerkezetet, ami meg is történt. Persze idő volt, kb. fél év, de elmúlt. Ennek 4 éve. De inkább beletesztem az időt és munkát, minthogy elfogadjam, hogy 26 évesen nem tudok felmenni a lépcsőn. 

A továbbiakat nem fejtem ki, mert egyenes következményei a fentebbieknek:

  • Jobban tisztelem magam.
  • Megismertem a határaimat.
  • És megismertem a szükségleteimet.
  • Megtanultan figyelni.
  • Sokkal jobban szeretem magam, mint azelőtt.
  • Szeretettelibbek a kapcsolataim.


Hát, ezt adta nekem a kung fu.

mxyqi_mitadott.jpg

És még egy nagyon fontos dolog!!!

Hogy mindezt mennyi IDŐ alatt?

Tovább
Szólj hozzá!

"És milyen mélyre mentél?"

2017. augusztus 06. 09:54 - Sárkánylovasok SE

A régi gazda és az újdonsült farmer meséje


Joe már 60 éve él a montana-i prérin. Gyönyörű ültetvényei vannak, állatokat tenyészt, virágzik a gazdasága.

Majd megérkezik Jim.

Jim most kezdené a gazdálkodást, többszáz holdat vásárolt, de nem talál vizet. Egyre csak fúrja a kutakat: 30 méter, 40 méter, megint 35, eredménytelenül. 
Mellette ott van az öreg Joe, aki viszont csodálatosan termel. 

Jim nem adja fel, még több helyen fúr. Már 45, 50 méter. SEMMI.
Egyszer csak megelégeli a dolgot, és átmegy Joe-hoz.

- Joe, én igazán nem akarlak zavarni, de hadd kérdezzem meg: neked honnan van vized? Én fúrtam kutakat itt is, ott is, de semmi. Nem is értem.

Az öreg Joe összehúzza a szemöldökét, és így szól:

- Idefigyelj! Mondd meg nekem, hol fúrtad azokat a kutakat!

Jim elmutat a távolba:

- Ott, ott, ott és ott.
- És milyen mélyre mentél?
- Harminc-harmincöt méter. Aztán már negyven, ötven.
- És hány kutat fúrtál?
- Hát, vagy hatot.

Joe beleszív a pipájába, majd huncut félmosollyal az arcán azt feleli:

- Van egy jó hírem, meg egy rossz. Melyikkel kezdjem?
- Nem érdekel, csak mondjad! Víz kell, és kész.
- Az a jó hírem, hogy mind a hat kutat jó helyre fúrtad. És az a rossz hírem, hogy a víz 70 méteren van. Tehát ha csak az egyiknél lementél volna 70 méterre - ami most ugye két kút mélysége -, akkor már rég találtál volna vizet.


1_2.jpg

Ez a különbség a felületes és a mély gondolkodás között.

Az mindig relatív, hogy milyen mélyre mész... de vajon mit hozol föl? Mi lesz az eredménye?  

A kung fu-ban sem az a lényeg, hogy százféle technikát megtanulj, hanem hogy megértsd a belső tartalmat, amivel dolgozni tudsz saját magadon. 

 
A történet Chong An Sunim egyik dharma beszédén hangzott el.

 

Elérhetőségeink

www_sarkanylovasok_hu.png

hello@sarkanylovasok.hu

FB-on is megtalálsz minket:

Magyar Xing Yi Quan Iskola - Katt ide!

Sárkánylovasok Harcművészeti Egyesület - Katt ide!

Edzéseinkről bővebben itt olvashatsz.

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

 

Szólj hozzá!

Harci edzések tanulságai mindeddig

2017. július 13. 22:18 - Sárkánylovasok SE

- Edzésnapló Maryann tollából -


Nos, jelentem: eddig 100%-os a túlélési rátám a harci edzéseket illetően! :D

A keddi edzés menete:
- ugrókötelezés - nekem a kanapétól lila, dagadt és fájó kislábujjam (!!!) miatt mabo-ban súlyáthelyezés,
- nyújtás,
- medicinlabda-dobálás (50 jobb, bal és két kézzel),
- testkeményítés (külső-belső comb, váll, borda),
- különböző VICCES gyakorlatkák a medicinlabdát használva, pl. hason feküdj rá és számolj kínaiul 10-ig...! Annyira nem volt vészes, mint hittem elsőre, meg lehetett csinálni egész korrektül :) ,
- élő ring és kétperces menetek cipőben és kesztyűben, fogvédővel.

Mivel az eheti volt ebben a tavaszi félévben az utolsó harci, készítek egy kis elemzést a bennem lezajló változásokról az edzésen és edzésen kívül.

Végül is amit elvártam magamtól januárban: maximum kisebb sérülések, a helyzet megszokása (=meg akarnak verni, kezdj valamit ezzel) s jobban viselni a combosokat. Ezek mind teljesültek - megcsináltam.

Amit pedig még sikerült elérni, az nem igazán mérhető (nem mintha a fentiek azok lennének, de nyilvánvalóbbak, mint a most következők).

Tovább
Szólj hozzá!

Kesztyűs kezek

Edzésnapló Maryann tollából

Először is, zene a tegnapi harci edzés margójára: link

Még mindig a hatása alatt vagyok (persze, hiszen csak egy éjszaka telt el). Fizikailag fáradt, egy helyen fáj eléggé a lábam (köszi, A.!), s a sípcsontjaim minimálisan foltosak csak. Na jó: fáj a karom, a lábaim, a hátam, a nyakam, a hasam... :)

Az elején gyors bemelegítés, ugrókötél, nyújtás. Aztán némi combos, vállra, bordára rúgás. Kesztyűn fekvőtámasz.
Aztán fogvédő be, s kétperces menetek, mindenki mindenkivel volt párban, majdnem, hogy többször is (összesen kb. 10-11 menet). Nagyon izgultam. Túlságosan is - hisz nem volt tétje, nem bántott senki, csak... "játszottunk". Ugye.

2_3.jpg

Tovább
1 komment

Faállás

- Edzésnapló Maryann tollából -

A tegnapi csütörtöki edzésen újra faállás volt...!
Méghozzá 45 perc keserédes faállás.

Az elején laza bemelegítés, formagyakorlat lassan, majd ez. A héten valahogy idegesek voltunk, szétesettek, fáradtak, miegymás. Zsolt azt mondta, minden edzésen személyre - azaz csoportra - szabott a program: megnézi, hogy vagyunk, s aszerint (azonnal vajon?) állítja össze a gyakorlatsort aznapra.

Szóval, mint korábban említettem, a faállás végül is abból áll, hogy megállsz egy bizonyos testhelyzetben, s hagyod, hogy "történjen valami" (vagy semmi, ugye).

Azt tudni kell, hogy mindenkinek más az élménye, így itt pláne általánosítani elég nehéz, mondhatni lehetetlen. Lehet, hogy te pont állsz fél órát faállásban, s nem történik semmi. Az is lehet, hogy annyira fáj mindened, hogy majd megőrülsz. S bármi a kettő között s e kettőn túl.

Így elolvasva talán kicsit félelmetesnek hangozhat, és... hadd legyek őszinte: kicsit az is. Meg kell tapasztalni, el kell indulni ezen az úton az összes bátorságod, de főleg nyitottságod és magaddal szembeni engedékenységed összeszedve, és talán, egyszer, hozzá lehet szokni. Mondjuk az én tippem az, hogy nagyon sokára. [Én még semmiképp sem tartok itt, I guess.]

Az én élményem a legtöbb energiamunka során a sírás, de legalább a könnyezés (=oldódás, megkönnyebbülés), s utánuk vagy nem tudok elaludni és kicsit elvesztem a kontrollt a fejemben pörgő képkockák felett, vagy hamar elalszom és jól, egészen reggelig, békében. :)
8.JPG
Tehát tegnap csak álltunk..., s nekem iszonyatosan elkezdett fájni a jobb csuklyásizmom és a jobb könyököm... körül. Nem pont a könyök, hanem valahol arra, de elég meghatározhatatlanul. Talán felette, és talán a karomon... kívül.

Számomra mérhetetlenül sokára múlt csak el a csuklyásból a görcs, szinte észrevétlenül. Addig persze küzdöttem a könnyeimmel, és nagyon sokszor leengedtem a kezeimet (kicsit kb. magad előtt kell őket tartani, nem izomból, de azért minimálisan érzed, hogy csinálsz valamit), és nagyon sokszor fel akartam adni - mondván, hogy én úgyis csak a második edzésre jöttem [habár nem vagyok ebben teljesen tök kezdő, csak kezdő az elérhető szintekhez képest :P], és mit nekem ez az egész. Zsolt néha odajött, türelmesen beállítgatta újra a végtagjaimat, én meg néztem rá legörbülő szájjal és csorgó könnycseppekkel.

Az elhangzó "jó, akkor leengedjük a kezünket és óvatosan mozdulunk ki az állásból" vezényszó (vezénymondat!) után nyújtottunk egy kicsit még, ami megváltásnak számított.

1_2.JPG
Itt volt egy érdekes pillanatom: pillangóülésben (jóga: cipész póz magyarul) ültünk, s becsuktam a szemem, lélegeztem, lazán. Tényleg sikerült ellazulnom, kizárnom minden mást úgy 2-3 másodpercre s - csak én voltam, lebegtem. Nem hallottam senkit magam körül, pedig - azt hiszem - beszélgettek. Aztán a miniatűr varázs megtört, mert szólt valaki, vagy csak az agyam szólt előtte, hogy ébredjek fel. :)

Remélem, még több ilyen lesz!

Forrás: maryannfights.blogspot.hu

Ha neked is van olyan terület az életedben, amin változtatni szeretnél (akár lelki, akár egészségügyi dolog), szeretettel várunk minden második kedd este 20 órakor, a Jáde Sárkány Mozgásközpontban!

 Xiang Gong - "Illatos torna" nevű csikung tanfolyamunkon olyan módszert tanulhatsz meg, melyet otthon, egyedül is tudsz gyakorolni. Nagyon könnyed és laza karmozgásból álló gyakorlatsor, melynek segítségével megtisztulnak a különböző szervekhez tartozó energiapályák, és eltűnnek az ezeken kialakult blokkok.

Videó a tanfolyamról ITT.

xyq_logo_feher_kicsi.jpg

Elérhetőségeink

www.kungfu.sport.hu

hello@sarkanylovasok.hu

FB-on is megtalálsz minket:

Magyar Xing Yi Quan Iskola - Katt ide!

Jáde Sárkány Mozgásközpont - Katt ide!

Edzéseinkről bővebben itt olvashatsz.

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

 

Szólj hozzá!

5 elem újratöltve - megfigyelések

2017. május 04. 11:48 - Sárkánylovasok SE

- Edzésnapló Maryann tollából -


A heti alapedzések és a pénteki fegyveres fenomenális volt! Végre kicsit pörgősebb, hajtósabb!
Zsolt megtalálta a kávéját meg a vitaminjait :D


Hétfőn az Öt Elem (a Xing Yi Quan öt alapmozdulata - admin) lépéssel volt számomra az edzés fénypontja, ugyanis ezt úgy szoktuk gyakorolni, hogy beállunk a terem végébe hármas oszlopba, felvesszük a kezdő tartást (Pi Quan) s elindulunk az adott kéz- és lábtechnikát használva, végig, a terem végéig. Aztán vissza. Öt elem van ugye, ez minimum tíz "hossz".
Az egy dolog, hogy nagyjából tudod a kézmozdulatot, a lépést, s netán még többé-kevésbé a kettőt össze is tudod hangolni ÉS még haladni is tudsz... Akkor jön a kérdés, hogy mennyit tudsz haladni! Merthogy ezekkel kellene tudni mintegy lökni magad, ugrani kicsit előre annak megfelelően, épp hol van az ellenfeled, mi a célod. S ez... nehéz s így vicces.

Az első sorba 'önkéntesen' beálltam hétfőn, két általam haladónak és fényévekkel ügyesebbnek titulált fiú közé: s leginkább repülnöm kellett volna közöttük, nem LÉPNI...! Szóval amikor már két lépés után vagy három méterre voltam tőlük lemaradva, hát össze kellett szednem magam! A végére egészen belejöttem s azon kívül, hogy még energiát kéne belevinnem, a fontos tanulság: kéne már egy új benti cipő, ami jobban megfogja a lábam. :D

18297007_1412798888743458_1251328987_o.jpg 18339249_1412803182076362_607254962_o.jpg

 

Szerdán ismét alapedzés, s régi KEDVENC gyakorlatunk: csirke! (a Xing Yi Quan tizenkét állat rendszeréből - admin) Ez kb. úgy néz ki, mintha folyamatos kitörés pozícióban szeretnél sétálni: comb vízszintes(hez közelít), első lábbal kilépsz felfelé, s előre leteszed, közben pedig a hátsót húzod magad után, testsúly középen. Elég cukinak hangzik elsőre, de pár lépés után már izzik a fenék, a comb, a derék s koncentrálsz, hogy megmaradj.
Nem emlékszem, hány kört csináltunk ebből a csodából pontosan, de arra igen, hogy még pénteken is masszív izomláz volt a fenekemben! Éljen, éljen, úgyis jön a strandszezon (vagy mi).

Forrás: maryannfights.blogspot.hu

*****

A Xing Yi Quan stílusról honlapunkon olvashatsz egy rövid összefoglalót.

» Kattints ide! «

xingyiquan_5elem.jpg

xyq_logo_feher_kicsi.jpg

Elérhetőségeink

www.kungfu.sport.hu

hello@sarkanylovasok.hu

FB-on is megtalálsz minket:

Magyar Xing Yi Quan Iskola - Katt ide!

Jáde Sárkány Mozgásközpont - Katt ide!

Edzéseinkről bővebben itt olvashatsz.

Iratkozz fel YouTube csatornánkra!

 

Szólj hozzá!

"Az igazságról általában"

2017. április 28. 13:36 - Sárkánylovasok SE

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak a szerzetesek az apáthoz.

- Mondd, apát! Milyen módon lelhető föl a jelenségek világában az igazság? Miről ismerünk rá?

Lin-csi, mielőtt válaszolt volna, elgondolkozott. Vajon mit állít erről a Tanítás? Nem emlékezett rá. Ahol viszont nincs kinyilvánított útmutatás, ott szabad a vásár.

- Hívek! – fogott hát bele Lin-csi apát. – Én az igazságról általában azt gondolom, hogy nem létezik. De ez nem olyan nagy kár, mint sokan gondolják.

A szerzetesek zúgolódtak, de Lin-csi mondta tovább.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása